Skip to main content

Felhívás Veszettség elleni védekezés

2019. március 20. szerda

A veszettség gyógyíthatatlan, embernél, állatnál egyaránt halálos kimenetelű betegség.
2. A betegség legfőbb terjesztője a RÓKA.
3. A védekezés leghatékonyabb, legkorszerűbb módszerét – a rókák veszettség elleni vakcinázását – Európában évek
óta sikerrel alkalmazzák. Hazánkban 1992-ben kezdődött a rókák vakcinázása. Első alkalommal a nyugati határöve¬
zetben, majd a kedvező tapasztalatok alapján egyre nagyobb területen került kihelyezésre a csalétek-vakcina. 2004-2007 között az ország teljes területén zajlott a program, majd a kezelt területet a járványügyi helyzet kedvező alakulása
következtében fokozatosan csökkenteni lehetett. Jelenleg az ország déli és keleti határa mentén folytatódik a rókavakcinázás.
4. A vakcinát tartalmazó fólia kapszulát az ember számára bűzös, de a rókák  által kedvelt ízű és szagú csalétekbe  rejtik, amely kb. 4.0 cm átmérőjű,  1.5 cm magas, szürkésbarna színű. A róka, miközben megeszi a csalétket, szétrágja a kapszulát is, így a vakcina bejut a szervezetébe.
5. A csalétek kihelyezése kis magasságból, repülőgépről történik.
6. A csalétekbe helyezett vakcina emberre, állatra ártalmatlan, VESZÉLYT NEM JELENT. A kihelyezett csalétekhez
ennek ellenére NEM SZABAD HOZZÁNYÚLNI! Semmi esetre sem szabad felvágni vagy széttörni, mert a vakcina
vírus a bőrbe, szájba, szembe, orrba, sebbe kerülhet. Amennyiben ez mégis megtörténik, az alábbi biztonsági
előírásokat kell alkalmazni: a) Ha a vakcina ép bőrfelületre kerül, elegendő a jódtartalmú fertőtlenítőszerrel vagy 70%-os alkohollal, vagy ezek hiányában bő szappanos vízzel lemosni. Mindkettő beszerezhető a gyógyszertárakban. A jódtartalmú fertőtlenítőszer használata során keletkezett barnás folt szappanos lemosással eltávolítható. Ilyen jellegű érintkezés esetén védőoltásra nincs szükség.
b) Ha az oltóanyag friss sebbe vagy nyálkahártyára kerül,haladéktalanul ORVOSHOZ KELL FORDULNI!
7. A helyi vakcinázási kampány megkezdésétől számított huszonegy napig az ebeket megkötve, vagy zárva kell tar
tani (EBZÁRLAT), és csak pórázon szabad közterületre vinni. A jelzett időszak alatt a kezelt területen TILOS A
LEGELTETÉS! Ezek a korlátozó intézkedések elsősorban a vakcinázás hatékonyságát segítik azzal, hogy a kóborló ebek vagy legelő állatok ne vehessék fel a róka számára kihelyezett csalétkeket.
8. Aki a vakcinázott területen elhullott vadon élő, vagy házi
állatot talál, a tetemet hagyja érintetlenül, és haladéktalanul ÉRTESÍTSE A LEGKÖZELEBBI ÁLLATORVOST,
A HELYI ÖNKORMÁNYZATOT VAGY VADÁSZTÁRSASÁGOT.
9. Kérjük, a fentiekről gyermekét is tájékoztassa!
10. További felvilágosítással az Önök körzetében élő állator¬
vosok és orvosok szolgálnak.
A HELYI VAKCINÁZÁSI KAMPÁNY IDŐTARTAMA:

2019. március 30-április 4-ig.

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal