Skip to main content

A betöréses lopások megelőzése

2019. január 20. vasárnap

Az ilyen jellegű bűncselekmények egy részének elkövetését elsősorban az óvatosság hiánya, a
lakókörnyezet közömbössége, valamint a szükséges vagyonvédelmi eszközök, és módszerek hiánya teszi
lehetővé.
Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a legtöbb betörő, tolvaj az ajtón, ablakon át megy be, a
különböző épületekbe, lakásokba, raktárakba, intézményekbe. Ezért a nyílászárók védelme a
legfontosabb. Ez az épület minden helyiségének (pince, padlás, kamra, garázs, stb.) ajtóira, ablakaira
egyaránt vonatkozik. A védelem kettős célt szolgál. Egyrészt jelzi a betörő számára, hogy nem lesz
könnyű dolga, tehát megelőzési funkciója van. Másrészt feltartja a betörőt, esetenként olyan hosszú
időre, ami már elegendő arra, hogy leleplezzék, tetten érjék őt.
Védelem A nyitott ajtók, garázskapuk, vagy udvari bejáratok, amelyek nincsenek bezárva, egyenesen meghívást jelentenek a bűnözők számára. Ezért az ajtót és a kaput akkor is zárjuk be, ha otthon vagyunk. A régóta jól
bevált vagyonvédelmi eszközök, a jó állapotú kerítés és a nagytestű házőrző kutya visszatartó erőt jelent.
Sok kerítésen, falon könnyű átmászni, ezért célszerű ezeket a felső szegélyükön mászás elleni védelemmel ellátni, természetesen beleértve az ajtókat, kapukat is. A külső világítás elijesztheti a betörőt. Az épületekre és a telken lévő
sötét területekre a teljes külső világítást ajánljuk. Ezt úgy kell felszerelni, hogy az épületből lehessen be- és kikapcsolni, de kívülről csak bekapcsolni lehessen. Felszerelhetőek mozgásérzékelő lámpák is. A külső falakon az aljzatokat úgy kell szerelni, hogy azok belülről kikapcsolhatóak legyenek, mert a betörő a konnektorok segítségével működtetni tudja a vágó, feszítő szerszámait. A telefonvezetéket is úgy kell szerelni, hogy az kívülről hozzáférhetetlen legyen. Ellenkező
esetben a vezeték elvágható, a telefonos kapcsolat megszüntethető. Csak a falba épített és a földalatti vezetékek a biztonságosak. Használhatják a betörők a magasabban lévő ablakok eléréséhez az udvaron talált létrákat,
kerti bútorokat, kukákat stb. A villámhárítók, ereszcsatornák közelében lévő ablakok, erkélyajtók is könnyebben hozzáférhetőek, ezért ezeket is védeni kell. Mechanikus védelem: Mint már szó volt róla, a bűnelkövetők a
leggyakrabban az ajtón és az ablakon át mennek be épületekbe, lakásokba. Milyen követelményeket támasztunk az ajtóval szemben? · A lakás bejárati ajtaja befelé nyíljon, · a tok oldalanként 4-4 falazó körömmel legyen rögzítve a
falba, · az ajtólap minimálisan 40 mm vastag keményfából vagy fémből készüljön, · csak optikai kitekintő legyen rajta,
· az ajtólap és a tok záráspontossága ne haladja meg a 2 mm-t, · a vasalatokat, sarokvasakat úgy kell kialakítani, hogy azok maximálisan védjenek a betörés ellen, · az ajtólap zárását minimum 2 db, különböző rendszerű biztonsági zár
biztosítsa (még hatékonyabbak a több ponton záródó ajtózárak). A szakszerűen felszerelt hevederzár két oldalon megfelelő zárást biztosít, amellett, hogy az ajtó alsó és felső harmadában merevíti is az ajtólapot.· Az ajtót kiemelés és
feszítés ellen biztosítani kell, · a cilinderbetéteket, mágnes betéteket védőpajzzsal kell ellátni, így megakadályozhatjuk
azok felfeszítését, törését. Az ajtóra felszerelt másodzárak növelik a biztonságot, de ezeknek is fúrásvédettnek és
letörés ellen védettnek kell lenniük. A legtöbb ajtó az ajtókeretnél, a zárnál könnyen feltörhető, ezt megnehezíti a masszív és erősen rögzített zárólemez. A biztonsági lánc a betörések ellen nem nyújt védelmet, de nehezítheti a hívatlan látogató dolgát. Az ablaküveg nem csak a fényt engedi be a lakásba. Ha nincs megfelelően levédve, akkor a
betörőnek egyszerű bejutási lehetőséget
biztosít.
Az ablakot, kirakatot
ráccsal kell ellátni. A
rácsszerkezet
helyettesíthető minősített, a
rács kiváltására
alkalmasnak elismert más
szerkezettel is (pl.:
áttörésbiztos üveg,
biztonsági fólia). A
bűnözők előszeretettel
mennek be a pinceablakokon, vagy a
mellékhelyiségek ablakain is, ezért ezeket is
védeni kell.
Elektronikus riasztás:
Az elektronikus riasztás a mechanikai védelem
fontos kiegészítője. A mechanikai védelmi
berendezésekkel ellentétben az elektronikai
megoldások nem nehezítik meg a betörést,
hanem csak jelzik azt. Míg a hívatlan látogató
szorgosan keresi záraink nyitját, fontos, hogy a
külvilág tudomására hozzuk: valaki be akar
menni az épületbe. Felszerelhet helyi
riasztású készülékeket is, amelyek hanggal és
fénnyel hívják fel a szomszédok figyelmét. A
másik megoldás az úgynevezett távriasztás.
Ennek lényege, hogy ha a betörő dolgozni kezd,
akkor az épülettől távolabb, egy erre szakosodott
központban észlelik a riasztást és munkatársaikat
a helyszínre küldik.
Mi a teendő baj esetén?
Ha betörés nyomait észleli, semmi esetre se
menjen be az épületbe!
A betörő még mindig bent lehet és nem kizárt,
hogy menekülés közben bántalmazni fogja Önt.
Ha nem megy be a lakásba, akkor a betörő
által hátrahagyott nyomokat nem változtatja
meg, így megkönnyíti a rendőrség
szakemberének munkáját.
A legrövidebb úton értesítse a rendőrséget, és
ha mód van rá, tartsa szemmel az épületet,
hogy az esetlegesen ott tartózkodó betörő ne
tudjon észrevétlenül távozni. Ha a rendőrség
kiérkezése előtt a bűncselekmény elkövetője
mégis megpróbálna elmenekülni, feltétlenül
jegyezzék meg, hogy nézett ki, milyen ruhába,
milyen autóval volt. Ha lehet, írják fel a
rendszámot és figyeljék meg, merre ment. Ezek
az információk segítik az elkövető elfogását, az
ellopott dolgok megtalálását.
A rendőrség értesítése:
Bűncselekmény észlelése, vagy bűncselekmény
gyanúja esetén értesítse a rendőrséget, a lehető
legrövidebb időn belül tegyen bejelentést 112-
es segélyhívó telefonszámon!
Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
Bűnmegelőzési Osztály
Előzzük meg együtt a bűncselekményeket!