Skip to main content

Nitrát-adatszolgáltatási kötelezettség!

2013. november 21. csütörtök

2013. december 31-ig nitrát-adatszolgáltatást kell benyújtaniuk a nitrátérzékeny területen gazdálkodóknak, illetve a háztartási igényt meghaladó mértékben állatot tartóknak, bárhol is termeljenek az országban. Az érintettek idén még papír alapon és elektronikus formában is eleget tehetnek kötelezettségüknek. Előbbi esetben az illetékes megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának kell az adatlapot beküldeni. Az elektronikus beadást választók az erre szolgáló webes felületet a NéBIH honlapján (www.nebih.gov.hu) ,az e-nyomtatványok menüben érhetik el. Az adatszolgáltatás elmulasztása 10-100 ezer forint bírságot vonhat maga után.

Szeptember 1-től mintegy 23 %-kal bővült a nitrátérzékenynek minősített területek nagysága Magyarországon, így már az ország területének közel 69 %-a tartozik ebbe a kategóriába. Azoknak a gazdálkodóknak, akiknek területe az új besorolásból adódóan vált nitrátérzékennyé, még nem kell adatszolgáltatást teljesíteniük. Az újonnan kijelölt nitrátérzékeny területeken a Helyes Mezőgazdasági Gyakorlat (HMGY) ide vonatkozó előírásait csak 2014.szeptember 1-jétől kell betartani a termelőknek.

 Az itt üzemelő állattartó telepeken legkésőbb 2014. december 31-ig kell kialakítani hígtrágyatarolókat, míg az istállótrágya-tárolóknak 2015.december 22-ig kell elkészülniük.

A már korábban is nitrátérzékeny területen levő, vagy nitrát érzékenynek minősülő állattartó telepeken a trágyatárolók megvalósításának határideje 2014. december 31-re tolódott.

A nitrátérzékeny területen gazdálkodóknak idén már korábban be kell fejezniük a trágyázással kapcsolatos teendőket és a legeltetést, ugyanis a trágyázási tilalmi időszak október 31-én kezdődött és február 15-igtart.

 

További információkért keresse a kamarai tanácsadókat!

 

                                                                                  Ribóczi Edina

                                                                                  kamarai tanácsadó