Rajzpályázat
„ÉLETET ADÓ VIZEINK”
Az ALFÖLDVÍZ Zrt. és a Békéscsaba Árpád Gyógy– és Strandfürdő
rajzpályázatot hirdet
A pályázat célja felhívni a figyelmet legnagyobb kincsünkre, a vízre.
Várjuk mindazon óvodások és általános iskolások jelentkezését, akik kedvet és tehetséget éreznek ahhoz, hogy egy rajzon, festményen megmutassák, számukra miért fontos, a víz, vízkincsünk védelme.
Pályázati feltételek
Pályázók köre:
- Békés megyében élő (lakó) óvodások és általános iskolások pályázhatnak.
- A pályázók több pályamunkával is nevezhetnek.
- A kiírók három kategóriában várják az alkotásokat:
– óvodás;
– általános iskola alsós;
– általános iskola felsős korcsoport.
A pályázat tárgya:
- A fenti korcsoportok tetszőleges technikával elkészített A/4-es, illetve A/3-as alkotásait várjuk a megjelölt témában.
- A pályázatnak tartalmaznia kell az alkotó neve és címe mellett a törvényes képviselője (szülő) nevét címét és elérhetőségét.
A Pályázat beküldési feltétételei:
- A pályázatokat kitöltött nevezési lap csatolásával együtt kérjük beküldeni. A nevezési lap tartalmazza a pályázó nevét, elérhetőségét (cím, telefonszám, e-mail cím), tanulmányi helyét (intézmény neve, címe, elérhetősége, csoport és osztály), az esetleges felkészítő vagy segítő nevét, elérhetőségét.
- A pályázatokat lezárt borítékban postai úton, vagy személyesen a következő címre kérjük eljuttatni: Alföldvíz Zrt., PR iroda, 5600 Békéscsaba, Dobozi út 5. A borítékra kérjük ráírni: Rajzpályázat.
- Amennyiben a pályázattal kapcsolatban további információra van szükségük, keressék az Alföldvíz Zrt. PR Irodáját a 66/523-200 (1404-es mellék) telefonszámon vagy a pr@alfoldviz.hu címen.
- A pályázatok beérkezési határideje: 2013. 04. 19. 00:00 óra.
- Nevezési díj nincs!
- A pályázati munkákat a kiírók által felkért bíráló bizottság fogja értékelni.
- A legjobb alkotásokat a kiíró ajándékcsomaggal jutalmazza.
Az eredményhirdetésre 2013. április 22-én, a Föld Napján kerül sor, a sajtó nyilvánossága előtt az Alföldvíz Zrt. székházában (5600 Békéscsaba, Dobozi út 5.)
A pályázat kiírója nem vállal felelősséget a beérkező pályamunkák tartalmáért. A pályázat kiírója fenntartja a jogot arra, hogy a pályázatra beérkező pályamunkákat a későbbiekben a szerző feltüntetésével, külön díjazás nélkül részben vagy egészben felhasználja.