Rendőrségi ajánlás a népszámlálás időszakára
Rendőrségi ajánlás a népszámlálás időszakára –
Óvakodjunk a trükkös csalóktól
Védjük lakásunkat, udvarunkat és kertünket.
2011. október 1-je és október 31-e közötti időben nép- és lakásszámlálásra, továbbá az ebből kimaradtak 2011. november 8-ig történő pótösszeírásra kerül sor.
A bűnözők viszont ebben az időszakban sem pihennek, kihasználhatják ezt lehetőséget, hogy pénzhez, értékhez jussanak. Módszerük legfőbb jellemzője lehet például, hogy számlálóbiztosnak kiadva magukat kihasználják az emberek jóhiszeműségét, gyanakvásának hiányát és figyelmüket elterelve otthonaikba könnyű szerrel bejutva tőlük különböző értékeket (pl.: ékszereket, készpénzt, stb.) tulajdoníthatnak el.
Rendőrségi tapasztalat, hogy a lopás tényét legtöbbször csak később észlelik a sértettek. Előfordulhat viszont, hogy a kiszemelt áldozat már azonnal észleli a lopást, de
FELHÍVJUK A FIGYELMET,
hogy ellenállni csak az adott helyzet mérlegelésével szabad, mert az addig „csak” megtévesztésre, figyelemelterelésre koncentráló elkövető a zsákmány megszerzése érdekében, akár a testi épséget veszélyeztető magatartást is tanúsíthat, erőszakot alkalmazhat. Célszerű mások (szomszédok, járókelők) segítségét kérni.
Mi jellemző a trükkösen elkövetett lopásra, illetve csalásra?
Az elkövetőkre jellemző, hogy küllemük ápolt, rendezett, modoruk megnyerő, határozott fellépésükkel beférkőzhetnek az emberek bizalmába. Sokféle hihető, életszerű történetbe, legendákba szövik bele a valójában megtévesztő és mindig haszonszerzésre irányuló mondandójukat.
A népszámlás során „hivatalos személy”-nek kiadva magukat járhatnak házról házra, majd miután bebocsátást nyernek a lakásba, vagy házba, az alkalmas pillanatban elemelhetik értékeket.
Bárhol felbukkanhatnak az ország területén!
A bűnelkövetők feladatmegosztása kifinomult, modern hírközlési eszközökkel kommunikálnak, és sorozatban követhetnek el hasonló bűncselekményeket.
Kérjük, hogy a későbbi felderítés érdekében a lehető legtöbb adatot adják számunkra az elkövetőkről, az általuk használt gépjárműről.
Miről ismerhető fel a számlálóbiztos?
Magyarország területén 2011. szeptember 27. és 30. közötti időben, mintegy 40 000 számlálóbiztos minden egyes lakott épületbe (lakás, családi ház) eljuttat egy-egy úgynevezett adatfelvételi csomagot. Ezen szerepel az összeíró személy neve, azonosítója és telefonszáma.
Az számlálóbiztosok személyét a Központi Statisztikai Hivatal
06-80-200-014, 06-80-200-224
ingyenesen hívható, zöld számain ellenőrizhetik le!
A számlálóbiztos magát számlálóbiztosi igazolvánnyal igazolja, amelyen szerepel a neve és aláírása, az azonosítószáma, valamint a kártya hátoldalán a település jegyzőjének az aláírása.
A számlálóbiztosi igazolvány kizárólag a számlálóbiztos személyazonosságát igazoló fényképes igazolvánnyal (személyi igazolvány, jogosítvány, útlevél) együtt érvényes.
2011. október 1. és 31. közötti időben a számlálóbiztosok felkeresik a lakásokat az összeírás, valamint a papír alapú önkitöltős kérdőívek begyűjtése miatt.
2011. november 1. és 8. között pótösszeírásra kerül sor a kérdező biztosok által, hagyományos úton, továbbá lehetőség nyílik az összeírásra, a település polgármesteri hivatalában. .
Amennyiben bármely okból kétsége merülne fel,
értesítse a rendőrséget az ingyenesen hívható 107, vagy 112-es számon!
Hogyan előzhetjük meg a bajt?
A népszámlás időszaka mindenki előtt ismert. Annak érdekében, hogy ne váljanak trükkös lopás, vagy csalás áldozatává, készüljenek fel a számlálóbiztosok fogadására, akiknek érkezéséről az adatszolgáltatói csomagon vagy a címen hagyott értesítőn megadott elérhetőségen tájékozódhatnak.
A népszámlálás során a személyes okirataikat a számlálóbiztosok nem kérhetik el, ők viszont hitelt érdemlően, okmányaikkal tudják magukat igazolni.
Ha idegent engednek be otthonukba, soha ne hagyják felügyelet nélkül!
Több ismeretlen látogató esetén, ha lehetőség van rá, javasolt egy rokont, vagy szomszédot is áthívni a biztonság megteremtése érdekében.
A számlálóbiztosok érkezése kiszámítható, de mint arra felhívtuk a figyelmet ebben az időszakban megjelenhetnek a trükkös csalók is.
Az áldozattá válás elkerülése érdekében értékeit (ékszerek, készpénz, takarékbetétkönyv, bankkártya, stb.) kezelje a személyes okmányaitól (személyi igazolvány, lakcímkártya, útlevél, jogosítvány, TAJ kártya, adó kártya, stb.) külön.
Mi a teendő a bajban?
Azonnal értesítse a rendőrséget az ingyenesen hívható 107-es, vagy a 112–es segélyhívó számokon, vagy korábbi bűncselekményre utaló adat esetén névtelenül hívhatja a rendőrség által működtetett Telefontanú ingyenes számát is: 06-80/ 551-111.