Fő tartalom átugrása

Víz Világnap

2011. március 17. csütörtök

 

Gryllus Vilmos a Vízfesztiválon

 

Minden gyermek kedvence, a Kaláka együttes alapítója Gryllus Vilmos is fellép a harmadik Vízfesztiválon március 20.-án a békéscsabai Széchenyi ligetben.

Az egész napos program középpontjában a tiszta, egészséges, természetes csapvíz és persze a gyermekek lesznek. A szervezők 9 órától várják a kicsiket és nagyokat, ismeretterjesztő játékokkal és a Bábika Játszóház kézműves foglalkozásával. A megnyitó, továbbá a meseíró, a video, a rajz és a kisplasztika pályázatok díjazása 10 órakor kezdődik.

Az ingyenes rendezvényen lehetőség lesz kajakozásra is az Élővíz-csatornán. Déltől élő kívánságműsorral jelentkezik a helyszínről a Csaba Rádió. Délután mutatják be a Víznagykövet-jelölteket, majd 15 órától Gryllus Vilmos gyermekműsorától lesz hangos a csabai liget.

A fesztivált tombolasorsolással zárják, amelyet minden kis- és nagykorú vendég díjmentesen megkap érkezéskor.