EUCOOKIELAW_BANNER_TITLE

Murony

Murony története

Az egykori Murony (az elnevezés jelentése hangyaboly) a mai Murvahely nevű külterületen található. Az első írásos emlékek 1295.-ben említik a települést Murul, illetve Mwryul néven. 1663.-ban pedig Murunhely elnevezéssel találkozhatunk a korábbi krónikákban. Feltehetőleg földvára miatt 1950.-ig Békésföldvár néven is szerepel.

1295.-ben Egyedfia Sándor kezén találjuk. A 14. század végén az Ábrahámffyak és leszármazottaik, 1412.-ben Dánfoki András, Gergely és Benedek tulajdona. 1424.-ben a Dánfokiak Mwryul nevű birtokukat elzálogosítják Maróthy Jánosnak és fiának, majd ugyanezt a birtokot 1426.-ban el is adják. A török előrenyomulása idején 1552.-ben lakosai elmenekülnek, és csak 1555.-ben települnek vissza. 1564-ben kb. 90 ember lakja. A 17. század végén újra elnéptelenedik. 1649.-ben II. Rákóczi György erdélyi fejedelem elajándékozza Bakta Ferenc és Szél Pál borosjenei vitézeknek. 1720.-ban báró Harruckern birtoka, majd 1744.-ben Placsitár Lukács, örmény kereskedő 350 forintért béreli. Fényes Elek szótára 1851.-ben pusztának említi Murvahelyt, Békés mellett. A 19. század végén Jantyik Mátyás családjának is van Murvahely térségében birtoka, melyre 1861.-ben kápolnát, 1895.-ben festőműtermet épít. A 20. század elején a Wenckheim birodalom és Megyeri Sándor birtokainak része. Több család telepedik le ebben az időben a Duna, Petőfi, Ady utcákban. 1922.-ben a pecei lakosok adományából, az első világháborúban elesettek emlékére harangot állítanak. 1932.-ben már két tantermes iskola működik a településen. Évszázadokon keresztül a lakosság mezőgazdaságból él. A második világháború után alakul meg a Hidasháti Állami Gazdaság, majd az Alkotmány és a Rákóczi Termelő Szövetkezet. 1968-71 között felépül a SERKÖV sertéshizlaló vállalat. 1950.-ben Békéstől – önálló közigazgatással – különválik Murony, lakosainak száma ekkor 1958 fő. Ebben az időben jelentős fejlődésnek indul. A közvilágítás kiépítése 1951.-ben történik meg Az ivóvízellátás érdekében Northon -kutat fúrnak 1952.-ben, melyet 1973.-tól vezetékes ivóvízhálózat vált fel. 1960-70 között épül a belterületi házak zöme. A vezetékes földgázhálózat kialakítása 1983.-ban történik. A községi utak alapjainak jelentős része 1980-90 között lakossági összefogással készül el. 1995.-ben felépül a magyaros stílusú tornacsarnok. Az új templom avatására 2002-ben, a felújított orvosi centrum átadására 2005.-ben kerül sor. 2007.-ben befejeződik a művelődési ház felújítása.

A község három város, Békéscsaba, Békés, Mezőberény által határolt terület középpontjában található. A települést átszeli észak-dél irányban a Debrecent Szegeddel összekötő 47-es számú közlekedési főút és a Szolnokot Araddal összekötő vasútvonal. Kelet-nyugat irányban a Békést Szarvassal összekötő turistaút keresztezi. Területéhez tartozik Tarafű, Földvár, Pece, Gyúri – rét, Kaszáló, Murvahely, Üszőjárás és Soványhát. A mai községhatáron belül a régészeti terepbejárások során különböző korokból származó települések nyomait találták meg. Ezek őskori, rézkori, bronzkori, szkíta, kelta, szarmata, gepida, Árpád-kori, késő középkori leletek. Legjelentősebb a környéki lelőhely és Murvahely területén a középkori Murony templomának és temetőjének feltárása.

A község sík területen fekszik, melyet földszintes házak uralnak. Központjában helyi látványosság a liget, melynek területe helyet ad a közösségi, szabadtéri rendezvényeknek. A külterület legmagasabb karakteres épülete a Hidasháti Állami Gazdaság vetőmagüzemének tisztítótornya, ami az 1960.-as években épült. Jellegzetes „V” alakú vasbeton-héjszerkezetű tetejével a település látképét jelentősen meghatározza. Történelmi műemlék a Murvahelyen található 1861.-ben épült Jantyik kápolna. Sajnos jelenleg igen rossz állapotban van, melyen a felújítás és a helyi védelem alá helyezés tudna segíteni.

Látnivalók

  • Jantyik kápolna

  • Szent Anna Templom

Érdekesség

  • Erdélyben „élt” egy muronynak nevezett vámpír. Át tudott változni emberből macskává, kutyává, varangyos békává vagy bármilyen vérszívó rovarrá. Ez a fajta álcázás nagyon megkönnyítette a muronynak, hogy megtámadja az áldozatait, mivel azok nem gyanakodtak az állatokra.

Érdekesség még, hogy évekkel ezelőtt a híres Orient Expressz menetrendje szerint Muronyban is meg kellett állnia. Ugyanis sok, gazdag földbirtokos élt a kis településen

Murvahelyen, mely Muronyhoz tartozik a kápolna 1861-ben épült, ahol Jantyik Mátyás adományozó a vételi szerződését megírta, a Rózsafüzér Királynője tiszteletére van szentelve.

IMG_4984

Történelmi műemlék, sajnos jelenleg igen rossz állapotban van, melyen a felújítás és a helyi védelem alá helyezés tudna segíteni.


Murony temploma 1942-ben épült Szt. Anna tiszteletére.1965-ben 5 leány és egy fiú volt elsőáldozó. A Szt. Anna-napi búcsúra vonattal 70 békési hívő zarándokolt Muronyba. Kovács Imre bélmegyeri plébános volt a búcsúi szónok. Megtelt a kis kápolna és a folyosó hívekkel. 1966-ban 10-15 gyermek vett részt a templomi hitoktatáson. 1971. május 23-án vasárnap délelőtt 11 órakor volt az elsőáldozás. 3 kislány és 2 fiú készült föl Fadgyas István kisegítő lelkész vezetésével. 1972-ben a muronyi kápolnának Szt. Annát ábrázoló oltárképet ajándékozott özv. Horváth Józsefné, kántorné. A búcsú napján helyezték az oltárra a kis szobor helyére. 1973-ban a templom gondozására Medve János kapott megbízatást a gondnoki lakás fejében. A búcsúi szónok Bánfai Imre Róbert szabadkígyósi lelkész volt ebben az évben. 1975-től szombaton délután 4 órakor volt a hittanóra 5 órakor pedig a szentmise, mely már vasárnapinak számított. A békési plébános csak így tudta megoldani a fília ellátását. 1979-ben a templomot kívül belül felújították társadalmi munkában.

A templom  a belvíz miatt életveszélyessé vált. Le kellett bontani. Az új templomot 2002-ben szentelte fel Gyulay Endre főpásztor.