Cookie felhívás

Közlemények

Február 22. A Bűncselekmények Áldozatainak Napja

2020. február 23. 19:04


Az Európa Tanács 1990. február 10-én tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartájá
mellyel, a megjelölt nap a kontinens számos országában az áldozatok napja let
Magyarországon a rendőrség bűnmegelőzésért felelős szakemberei minden év februárjába
kiemelt figyelmet szentelnek arra, hogy felhívják a lakosság figyelmét a bűncselekménye
áldozataira.
Bárkivel megtörténhet
Bűncselekmény bárkivel megeshet, az áldozatok legnagyobb része nem hibáztatható
történtekért, ezért megérdemlik az együtt érzést és a tiszteletet. Az Európai Áldozatvéd
Fórum javaslatára az Európa Tanács február 22-ét nyilvánította a Bűncselekménye
áldozatainak napjává, amikor a bűncselekmények következtében sérelmet szenvedettekrő
emlékezünk meg. Az áldozatokkal való törődés általánosan társadalmi érdek és kötelessé
melyet valamennyi jogalkotó szervnek támogatnia kell lehetőségeihez mérten.
Bűncselekmény áldozatának számít az a személy, aki bizonyíthatóan bűncselekmén
következtében szenvedett sérelmet. Az áldozatvédelem és áldozatsegítés célja az ilye
bűncselekmények miatt fizikai, pszichikai vagy jogsérelmet szenvedett emberek, és azo
közvetlen hozzátartozói segítséget kapjanak a fennálló problémák megoldásához és jogai
érvényesítéséhez.
Segélynyújtás
Ebben elsősorban a rendőrség segít oly módon, hogy közvetítői feladatokkal és tájékoztatókk
szolgál a hatósági segítség lehetőségeiről, azokat jegyzőkönyvvel, dokumentációkk
támogatja. Azok, akik bűncselekmény következtében testi vagy lelki sérelmet szenvedtek
illetve anyagi veszteség érte őket, lehetőségük vannak arra, hogy sérelmeik enyhítésekén
támogatást kérjenek.
A szolgálatok teljes körű tájékoztatást nyújtanak arról, hogy milyen segítségre számíthatnak
ha bűncselekmény áldozatává váltak. A jogi tanácson túl pénzbeli segítséget is biztosíthat,
szándékos erőszak elszenvedettjei pedig lehetőséget kapnak, a bűncselekmény okozta vagyon
káruk csökkentéséhez kárenyhítést tudnak igényelni.

Az áldozattá válás megelőzése a bűnmegelőzés egyik azon iránya, amely a Nemzeti
Bűnmegelőzési Stratégia egyik prioritását képezi.
A rendőrség bűnmegelőzési tevékenységének célja a bűncselekmények számának
csökkentése, a lakosság szubjektív biztonságérzetének fokozása, a bűncselekmények
áldozatainak segítése. Mindezen tevékenységét az állami és önkormányzati szervekkel,
társadalmi szervezetekkel és a lakossággal együttműködve végzi.
A megelőzés területén dolgozó szakemberek mindent elkövetnek annak érdekében, hogy
a potenciális célcsoportok figyelmét a sérelmükre leggyakrabban elkövetett
bűncselekményekre, az elkövetés és védekezés eszközeire, módjára, a bűncselekmények
létrejöttét segítő objektív és szubjektív
okokra, körülményekre.
Az áldozatsegítő szolgálat személyre
szabott felvilágosítást nyújt az áldozatok
alapvető jogairól és az őket megillető
egészségügyi és szociális ellátásokról.
Szükség esetén közreműködik az illetékes
szervezetekkel való kapcsolatfelvételben,
a bűncselekmények okozta trauma,
érzelmi válság feldolgozásához
szakemberek bevonásával segítséget
nyújt.
Az áldozatok igénye, hogy a bűncselekményt követően is biztosítottak legyenek számukra
az alapvető életfeltételek. Ehhez az áldozatsegítő szolgálatnál azonnali pénzügyi segélyt
igényelhetnek. A pénzügyi segély révén az áldozatsegítő szolgálat a bűncselekmény
következtében kialakult anyagi krízishelyzet megoldását tudja – egyedi mérlegelés
alapján – elősegíteni.
Az „áldozati státusz” megállapítása alapján egyes hatóságok kedvezményes szolgáltatásokat
nyújthatnak. Ilyen lehet például az eltulajdonított/megsemmisült személyi okmányok
költségmentes pótlása, illetőleg a bűncselekménnyel összefüggő jogi probléma megoldásához
ügyvédi segítség igénybevétele.
Az állami kárenyhítésre a szándékos, személy elleni erőszakos bűncselekmény közvetlen
fizikai sértettje jogosult abban az esetben, ha testi épsége, egészsége a bűncselekmény
következtében súlyosan károsodott. Jogosult továbbá a hozzátartozó, eltartott, illetve az a
személy is, aki a szándékos, személy elleni erőszakos bűncselekmény következtében elhunyt
sértett eltemettetéséről gondoskodott és a segítésre jövedelmi viszonyai alapján rászorultnak
tekinthető. Az áldozatsegítő szolgálat munkatársai az eset körülményei alapján már telefonon
tájékoztatást tudnak adni arról, hogy milyen iratokra, igazolásokra lehet szükség az
ügyintézéshez.
Áldozattá vált?
Hívja az éjjel-nappal ingyenesen elérhető
06-80/225-225-ös telefonszámot, vagy közvetlenül keresheti a területileg
illetékes járási hivatalok ügyfélszolgálatát!