Cookie felhívás

Közlemények

Trükkös lopások megelőzése

2011. április 14. 15:38


Trükkös lopások megelőzése

 


Az utóbbi időben országszerte, így megyénkben is megnövekedett a szélhámosok által elkövetett bűncselekmények, az úgynevezett trükkös lopások száma, pedig az ilyen jellegű jogsértéseket körültekintéssel, odafigyeléssel sok esetben meg lehetne előzni.

A következőkben néhány hasznos információt teszünk közzé, melyekkel e bűncselekmények egy részét megelőzhetjük, elkerülhető az áldozattá válás.

A trükkös lopások jellemzői a következők:

  • Az ilyen jellegű bűncselekmények elkövetői főként az idős, nyugdíjas, egyedül élő embereket célozzák meg.
  • Magukat árusnak, közüzemi cég alkalmazottjának, vagy valamilyen hivatalos szerv munkatársának adják ki, és egy valósnak tűnő indokra hivatkozva jutnak be a lakásba.
  • Kifigyelik, hogy a sértett hol tartja a pénzt és figyelmetlenségét kihasználva ellopják értékeit.
  • A vidéken élőkhöz, magánházban lakókhoz becsöngetve közlik, hogy vásárolni szeretnének, majd tíz- vagy húszezer forintos bankjeggyel fizetnek az általában egy- kétezer forintos áruért. A sértettnek vissza kell adni és csak az elkövető(k) távozása után derül ki, hogy az átadott pénz hamis.

Ne essenek áldozatul a szélhámosoknak!

Nagy veszélyt jelentenek a magukat valamilyen hivatalos szerv munkatársának, árusnak kiadó szélhámosok.

A módszer lényege, hogy önkormányzat dolgozójaként, vagy közüzemi szolgáltatást ellátó cég (áramszolgáltató, vízművek vagy más szerv) alkalmazottjaként lépnek fel az elkövetők, és arra hivatkoznak, hogy pénzt hoztak és visszafizetéssel kecsegtetnek. Egy 20.000,- Ft-os bankjegyet felmutatva, abból kérnek vissza. Előfordulhat, hogy egyszerűen csak a víz- gáz-, villanyóra leolvasására hivatkoznak, vagy házalóként éppen eladni, venni akarnak valamit. Eközben kifigyelik, hol tartja pénzét a gyanútlan házigazda, és figyelmét elterelve – vizet kérnek, WC-re, mosdóba mennek, „véletlenül” a másik helyiségben felejtik a mobiltelefont – készpénzétől „megszabadítják”.

Hogyan lehet elkerülni az áldozattá válást?

  • A szolgáltatók munkatársai sorszámozott, arcképes igazolvánnyal rendelkeznek, egységes formaruhát viselnek! Ezek az igazolványok, melyet fel kell mutatniuk, a legtöbb szolgáltató esetében csak személyi igazolvánnyal együtt érvényesek. Abban az esetben, ha igazolványukat mégsem mutatják meg, meg kell kérni őket arra, hogy igazolják magukat, ha a felszólításnak nem tesznek eleget nem szabad beengedni őket a lakásba, az udvarba.
  • A kertkaput, lakásajtót zárják kulcsra!
  • Lakótelepi lakás esetében mielőtt bárkinek ajtót nyitnának a kitekintő nyíláson át nézzék meg ki akar bejutni Önökhöz.
  • Idegeneket semmilyen körülmények között ne engedjenek be a lakásukba! Ha mégis beengedik, mindig legyen Önökkel egy szomszéd, egy rokon!
  • Idegeneket soha, egy pillanatra se hagyjunk magára a lakásban!
  • Ne váltsanak fel nagycímletű bankjegyet idegeneknek! Nem lehetnek biztosak abban, hogy a pénz valódi! Inkább ajánljanak egy közeli boltot, vagy a postát, ahol fel lehet váltani a pénzt!

Bűncselekmény észlelése után soron kívül értesíteni kell a rendőrséget a 107, 112 segélykérő telefonszámon közölve a szükséges információkat. Amennyiben lehetséges a helyszínt érintetlenül kell hagyni. Ha a helyszínen bármilyen változás történt azt a rendőrhatóságnak jelezni kell.

Ezen bűncselekmények megelőzése közös érdekünk, ezért kérem lehetőségeikhez képest, vegyék figyelembe javaslatainkat.

Ne adjunk esélyt a bűnözőknek!